Igazán, igazán...

hol az életem. Ma, Dóri ment haza este fél kilenckor - meg vele én, vagy én mentem, és ő lebegett utánam, a fene tudja már, de a hangulatunk, az megint egy volt egy pillanatra, mint az anyáké a magzatukkal.
Arra gondoltam, hogy annyi mindenkiért aggódik és értem is aggódott - most meg hiányzik az aggódása, hogy őszinte legyek - és valahogy egybe akart tenni ezekkel az emberekkel talán, hogy aggódhasson értünk együtt. Szerettem volna megismerni a világ többi Esztereit, meg a gyerekkort, mint olyat, ami még mindig nem jött el hozzám (mint a Mikulás, Nyuszi, ilyesmi.). Szerettem volna megismerni azt az összes többi tizenötévest, akik mostanra kinőtték magukat tizenhattá. Szerettem volna, ha én se növöm ki magam. Mindegy, olyan fölösleges gondok ezek. Inkább azzal kéne foglalkoznom, ami van, hogy ebből hogyan éljek.