Nem igazság

Mert én rossz vagyok, és azért vagyok rossz, hogy vegyen észre. De nem, nem vagyok szerelmes, csak ez a furcsa harc van, hogy nem győzöm bizonyítani, hogy ezen az egész kerek világon talán csak én vagyok a megfelelő ellenfél neki.
És azt akarom hogy harcoljon velem, akár, csak vegyen észre csak foglalkozzon velem, csak legyen legalább annyi álmatlan éjszakája miattam, amennyit én szenvedtem tőle.
nem, azért sem vagyok szerelmes.
Kiesek lassan mindenki életéből, és fáj.
De az övé... Azért nem akarom elengedni, mert az olyan, mint egy kudarc.
Alig ismerem még.

Törőszúzós

Én nem tudom, mi van vele, de már szinte lehetetlen együtt élnünk. Tegnap nagyon kivolt, és leverte a kispolcról a sminkjeimet, leszedte a tükröt.
Csak áldani tudom a sorsot, hogy telt az önuralmából annyira, hogy nem törte össze. (megölt volna.)
De szerencsére lerántotta a törülközőmet is, így a parfümös üvegcsém arra esett - és nem tört össze. A rúzsom tört el, az a csempére esett. De, különben is, akinek ilyen fehér a bőre, csak ne rúzsozzon.
A leginkább az fáj, hogy miért az én cuccaim - persze, adott volt, hiszen egy fürdőszobát használunk, de akkor is.
Ráadásul, tudom, hogy nem velem van baja. Még áttételesen sem.
Félek - tudom, milyen önző ez a félelem is - de félek, hogy ki vigyáz rám, ha ő is ennyire lebetegszik.
Őrizni kell engem, mint valami lángot.

(Most lépett be hozzám. Kicsit összetakarított. Bocsánatot kért.
-Szétszóródott a szemhéjfestéked is. Majd veszek helyette újat. Kéket.)

Zenével

Mert ma orgonált nekem. Csak hallgattam, ahogy jön az ujjai alól a zene, ahogy beszívom azt a csodálatosan rezgő levegőt.
Mert a zene alapvetően azért van, hogy belélegezzük.
Igazából sokkal nagyobb orrom kéne, hogy legyen.

palackposta

Mert én most hajótöröttként csimpaszkodom a saját lelkembe, és, az egész emberiség kamaszkorába.
És szerelmes akarok lenni, mert az dobog bennem, mert a szívem szerelemből van. És nem akarok szerelmes lenni, mert céltábla a szívem és eltalálják, és eltulajdonítják tőlem a szerelmemet.
És megint zavarba tudnak hozni, és én csak szenvedek abban a sűrű, édes fájdalomban, amit végső soron magamnak teremtettem.
És újra írok. Élek.

Igazán, igazán...

hol az életem. Ma, Dóri ment haza este fél kilenckor - meg vele én, vagy én mentem, és ő lebegett utánam, a fene tudja már, de a hangulatunk, az megint egy volt egy pillanatra, mint az anyáké a magzatukkal.
Arra gondoltam, hogy annyi mindenkiért aggódik és értem is aggódott - most meg hiányzik az aggódása, hogy őszinte legyek - és valahogy egybe akart tenni ezekkel az emberekkel talán, hogy aggódhasson értünk együtt. Szerettem volna megismerni a világ többi Esztereit, meg a gyerekkort, mint olyat, ami még mindig nem jött el hozzám (mint a Mikulás, Nyuszi, ilyesmi.). Szerettem volna megismerni azt az összes többi tizenötévest, akik mostanra kinőtték magukat tizenhattá. Szerettem volna, ha én se növöm ki magam. Mindegy, olyan fölösleges gondok ezek. Inkább azzal kéne foglalkoznom, ami van, hogy ebből hogyan éljek.

Nyáreste

Most már nekem is kijár egy napfelkelte. Meg kéne már születnem, nagyon. Rosszul viselem a bezártságot. És, azért is ki akarok szabadulni, mert kényszeresen keresem Pétert. Persze, tudom, hogy nem lenne se a nagyonenyém fák alatt, se a vasútállomás mögött, se a virágillatoknál, de olyan jól esik elképzelni, hogy hátha ott van, elhinni, hogy amikor nem vagyok ott, ő ott jár. Olyan jó lenne azt hinni, hogy szeret, hogy van, hogy nekem is van.
Hát, ez már a múlt. Most egy újjászületés jön.

elsősorban

Lacinak.